Adatkezelési tájékoztató

 

1 Az adatkezelési tájékoztató célja

 

A Finess Szolnok Kft. (1134 Budapest Váci üt 47/B, a továbbiakban, szolgáltató, adatkezelő) mint adatkezelő, magára nézve kötelezőnek ismeri el jelen jogi közlemény tartalmát. Kötelezettséget vállal arra, hogy tevékenységével kapcsolatos minden adatkezelés megfelel a jelen szabályzatban és a hatályos nemzeti jogszabályokban, valamint az Európai Unió jogi aktusaiban meghatározott elvárásoknak.

A Finess Szolnok Kft. adatkezeléseivel kapcsolatosan felmerülő adatvédelmi irányelvek folyamatosan elérhetők a http://www.iparifestekek.hu/hu/content/1-adatvedelmi-nyilatkozatunk, http://international-festek.hu/index.php/adatvedelmi-nyilatkozat, http://www.finess.hu/index.php/adatvedelmi-nyilatkozat címeinken.

A Finess Szolnok Kft. fenntartja magának a jogot jelen tájékoztató bármikori megváltoztatására. Természetesen az esetleges változásokról kellő időben értesíti közönségét.

Amennyiben kérdése lenne jelen közleményünkhöz kapcsolódóan, kérjük, írja meg nekünk az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen, és kollégánk megválaszolja kérdését.

A Finess Szolnok Kft. elkötelezett ügyfelei és partnerei személyes adatainak védelmében, kiemelten fontosnak tartja ügyfelei információs önrendelkezési jogának tiszteletben tartását. A Finess Szolnok  Kft. a személyes adatokat bizalmasan kezeli, és megtesz minden olyan biztonsági, technikai és szervezési intézkedést, mely az adatok biztonságát garantálja.

A Finess Szolnok Kft. az alábbiakban ismerteti adatkezelési gyakorlatát.

 

2 Az adatkezelő adatai

 

Amennyiben megkeresné Társaságunkat, Papp László +36306857291, vagy Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. elérhetőségeken léphet kapcsolatba az adatkezelővel.

A Finess Szolnok Kft. minden hozzá beérkezett e-mailt az Papp László személyes adatokkal együtt az adatközléstől számított legfeljebb 3 év elteltével töröl.

Név: Finess Szolnok Kft.

Székhely: 1134 Bubapest, Váci út 47/B

Cégjegyzékszám: Cg.01-09-287652

A bejegyző bíróság megnevezése: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága

Adószám: 14378926-2-41

Telefonszám: +3656512220

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

2.1 Adatvédelmi tisztviselő

Név: Papp László

Telefonszám: +36306857291

 

3 A kezelt személyes adatok köre

 

3.1 Regisztrációs során megadandó személyes adatok

Tételesen sorolja fel, melyek azok a személyes adatok, melyeket a regisztráció során elkérnek. Jelölje, melyek a kötelezően kitöltendő mezők és ellenőrizze a bekért adatok szükségességének mértékét.

 

  •          Név
  •          Számlázási cím
  •          Szállítási cím
  •          Email cím, telefonszám
  •          Cégnév (opcionális)
  •          Adószám (opcionális)

 

3.2 Technikai adatok

A Finess Szolnok Kft. a személyes adatok kezeléséhez a szolgáltatás nyújtása során alkalmazott informatikai eszközöket úgy választja meg és üzemelteti, hogy a kezelt adat:

  •               az arra feljogosítottak számára hozzáférhető (rendelkezésre állás);
  •               hitelessége és hitelesítése biztosított (adatkezelés hitelessége);
  •               változatlansága igazolható (adatintegritás);
  •               a jogosulatlan hozzáférés ellen védett (adat bizalmassága) legyen.

 

A Finess Szolnok Kft. az adatokat megfelelő intézkedésekkel védi a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés ellen.

A Finess Szolnok  Kft. olyan műszaki, szervezési és szervezeti intézkedésekkel gondoskodik az adatkezelés biztonságának védelméről, amely az adatkezeléssel kapcsolatban jelentkező kockázatoknak megfelelő védelmi szintet nyújt.

A Finess Szolnok Kft. az adatkezelés során megőrzi

  •               a titkosságot: megvédi az információt, hogy csak az férhessen hozzá, aki erre jogosult;
  •               a sértetlenséget: megvédi az információnak és a feldolgozás módszerének a pontosságát és teljességét;
  •               a rendelkezésre állást: gondoskodik arról, hogy amikor a jogosult használónak szüksége van rá, valóban hozzá tudjon férni a kívánt információhoz, és rendelkezésre álljanak az ezzel kapcsolatos eszközök.

 

3.3 Cookie-k (Sütik)

3.3.1 A sütik feladata

  •               információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről;
  •               megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek pl. online tranzakciók igénybevételekor, így nem kell újra begépelni őket;
  •               megkönnyítik a weboldal használatát;
  •               minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

 

A testre szabott kiszolgálás érdekében a felhasználó számítógépén kis adatcsomagot, ún. sütit (cookie) helyez el és a későbbi látogatás során olvas vissza. Ha a böngésző visszaküld egy korábban elmentett sütit, a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

3.3.2 Feltétlenül szükséges, munkamenet (session) cookie-k

Ezen sütik célja, hogy a látogatók maradéktalanul és zökkenőmentesen böngészhessék az iparifestekek.hu, finess.hu, international-festek.hu weboldalát, használhassák annak funkcióit, és az ott elérhető szolgáltatásokat. Az ilyen típusú sütik érvényességi ideje a munkamenet (böngészés) befejezéséig tart, a böngésző bezárásával a sütik e fajtája automatikusan törlődik a számítógépről, illetve a böngészésre használt más eszközről.

3.3.3 Harmadik fél által elhelyezett cookie-k (analitika)

Az iparifestekek.hu, finess.hu, international-festek.hu weboldalán alkalmazza a Google Analytics mint harmadik fél sütijeit is. A Google Analytics statisztikai célú szolgáltatás használatával az Finess Szolnok Kft. információkat gyűjt azzal kapcsolatban, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalak. Az adatot a honlap fejlesztésének és a felhasználói élmény javításának céljával használja fel. Ezen sütik szintén lejáratukig a látogató számítógépén vagy böngészésre használt más eszközén, annak böngészőjében maradnak, illetve amíg a látogató nem törli őket.

3.4 Online rendeléshez kapcsolódó adatok

Tételesen sorolja fel, melyek azok a személyes adatok, melyeket az online rendelés során elkérnek. Jelölje, melyek a kötelezően kitöltendő mezők és ellenőrizze a bekért adatok szükségességének mértékét.

  •          Név
  •          Számlázási cím
  •          Szállítási cím
  •          Email cím, telefonszám
  •          Cégnév (opcionális)
  •          Adószám (opcionális)

 

 

3.5 Online ügyintézéshez kapcsolódó adatok

Tételesen sorolja fel, melyek azok a személyes adatok, melyeket az online ügyintézés során elkérnek. Jelölje, melyek a kötelezően kitöltendő mezők és ellenőrizze a bekért adatok szükségességének mértékét.

  •          Név
  •          Számlázási cím
  •          Szállítási cím
  •          Email cím, telefonszám
  •          Cégnév (opcionális)
  •          Adószám (opcionális)

 

3.6 Hírlevélhez kapcsolódó adatok

Adja meg, melyek a hírlevélre való fel- és leiratkozás lehetőségei. Biztosítsa, hogy minden ezzel kapcsolatos folyamat során az ügyfélnek továbbra is lehetősége van a leiratkozásra!

 

4 A kezelt adatok tervezett felhasználása és megőrzési ideje

Adatkezelés neve

Felhasználása

Jogalap

Megőrzési idő 

NÉV

számlázás

számlázás

5+1év

Számlázási cím

számlázás

számlázás

5+1év

Szállítási cím

számlázás

számlázás

5+1év

Email cím, telefonszám 

számlázás

számlázás

5+1év

Cégnév

számlázás

számlázás

5+1év

Adószám

számlázás

számlázás

5+1év

 

5 Az adatkezelés célja, módja és jogalapja

 

5.1 Általános adatkezelési irányelvek

A Finess Szolnok Kft. tevékenységének adatkezelései önkéntes hozzájáruláson, illetve törvényi felhatalmazáson alapulnak. Az önkéntes hozzájáruláson alapuló adatkezelések esetében az érintettek e hozzájárulásukat az adatkezelés bármely szakában visszavonhatják.

Bizonyos esetekben a megadott adatok egy körének kezelését, tárolását, továbbítását jogszabályok teszik kötelezővé, melyről külön értesítjük ügyfeleinket.

Felhívjuk a Finess Szolnok Kft. részére adatközlők figyelmét, hogy amennyiben nem saját személyes adataikat adják meg, az adatközlő kötelessége az érintett hozzájárulásának beszerzése.

Adatkezelési alapelvei összhangban vannak az adatvédelemmel kapcsolatos hatályos jogszabályokkal, így különösen az alábbiakkal:

  •                       2011. évi CXII. törvény - az információs önrendelkezési jogról és az információ-szabadságról (Infotv.);
  •                       Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (2016. április 27.) – a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet, GDPR);
  •                       2013. évi V. törvény – a Polgári Törvénykönyvről (Ptk.);
  •                       2000. évi C. törvény – a számvitelről (Számv. tv.);
  •                       2017. évi LIII. törvény – a pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról (Pmt.);
  •                       2013. évi CCXXXVII. törvény – a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról (Hpt.).

 

 

 

6 Az adatok fizikai tárolási helyei

 

Személyes adatai (vagyis azok az adatok, amelyek az Ön személyével kapcsolatba hozhatók) a következő módon kerülhetnek a kezelésünkbe: egyfelől az internetes kapcsolat fenntartásával összefüggésben az Ön által használt számítógéppel, böngészőprogrammal, internetes címmel, a látogatott oldalakkal kapcsolatos technikai adatok automatikusan képződnek számítógépes rendszerünkben, másfelől Ön is megadhatja nevét, elérhetőségét vagy más adatait, ha a honlap használata során személyes kapcsolatba kíván lépni velünk.

A rendszer működtetése során technikailag rögzítésre kerülő adatok: az érintett bejelentkező számítógépének azon adatai, melyek a szavazás során generálódnak és melyeket az Finess Szolnok Kft. rendszere a technikai folyamatok automatikus eredményeként rögzít. Az automatikusan rögzítésre kerülő adatot a rendszer az érintett külön nyilatkozata vagy cselekménye nélkül a belépéskor, illetve kilépéskor automatikusan naplózza. Ezen adat egyéb személyes felhasználói adatokkal – törvény által kötelezővé tett esetek kivételével – össze nem kapcsolható. Az adathoz kizárólag az Papp László fér hozzá.

  

7 Adattovábbítás, adatfeldolgozás, az adatokat megismerők köre

 

Tételesen írja le azokat a cégeket, melyek a továbbítás, feldolgozás vagy megismerés körébe esnek. Adja meg cégekkel kapcsolatos alapadatokat (cégismertető), valamint azoknak a munkatársaknak a körét, akik az adatokat megismerik. Biztosítsa, hogy a partnerekkel kötött szerződések titoktartási záradéka kiterjed-e erre a körre!

 

8 Érintett jogai és jogérvényesítési lehetőségei

 

Az érintett tájékoztatást kérhet személyes adatai kezeléséről, valamint kérheti személyes adatainak helyesbítését, illetve – a kötelező adatkezelések kivételével – törlését, visszavonását, élhet adathordozási-, és tiltakozási jogával az adat felvételénél jelzett módon, illetve az adatkezelő fenti elérhetőségein.

8.1 Tájékoztatáshoz való jog

A Finess Szolnok  Kft. megfelelő intézkedéseket hoz annak érdekében, hogy az érintettek részére a személyes adatok kezelésére vonatkozó, a GDPR 13. és a 14. cikkben említett valamennyi információt és a 15–22. és 34. cikk szerinti minden egyes tájékoztatást tömör, átlátható, érthető és könnyen hozzáférhető formában, világosan és közérthetően megfogalmazva nyújtsa.

8.2 Az érintett hozzáféréshez való joga

Az érintett jogosult arra, hogy az adatkezelőtől visszajelzést kapjon arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, és ha ilyen adatkezelés folyamatban van, jogosult arra, hogy a személyes adatokhoz és a következő információkhoz hozzáférést kapjon: az adatkezelés céljai; az érintett személyes adatok kategóriái; azon címzettek vagy címzettek kategóriái, akikkel, illetve amelyekkel a személyes adatokat közölték vagy közölni fogják, ideértve különösen a harmadik országbeli címzetteket, illetve a nemzetközi szervezeteket; a személyes adatok tárolásának tervezett időtartama; a helyesbítés, törlés vagy adatkezelés korlátozásának és a tiltakozás joga; a felügyeleti hatósághoz címzett panasz benyújtásának joga; az adatforrásokra vonatkozó információ; az automatizált döntéshozatal ténye, ideértve a profilalkotást is, valamint az alkalmazott logikára és arra vonatkozó érthető információk, hogy az ilyen adatkezelés milyen jelentőséggel bír, és az érintettre nézve milyen várható következményekkel jár. Az adatkezelő a kérelem benyújtásától számított legfeljebb egy hónapon belül adja meg a tájékoztatást.

  

8.3 Helyesbítés joga

Az érintett kérheti a Finess Szolnok Kft. által kezelt, rá vonatkozó pontatlan személyes adatok helyesbítését és a hiányos adatok kiegészítését.

 

8.4 Törléshez való jog

Az érintett az alábbi indokok valamelyikének fennállása esetén jogosult arra, hogy kérésére a Finess Szolnok Kft. indokolatlan késedelem nélkül törölje a rá vonatkozó személyes adatokat:

  •                       személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből azokat gyűjtötték vagy más módon kezelték;
  •                       az érintett visszavonja az adatkezelés alapját képező hozzájárulását, és az adatkezelésnek nincs más jogalapja;
  •                       az érintett tiltakozik az adatkezelés ellen, és nincs elsőbbséget élvező jogszerű ok az adatkezelésre;
  •                       a személyes adatokat jogellenesen kezelték;
  •                       a személyes adatokat az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jogban előírt jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell;
  •                       a személyes adatok gyűjtésére információs társadalommal összefüggő szolgáltatások kínálásával kapcsolatosan került sor.

 

Az adatok törlése nem kezdeményezhető, ha az adatkezelés szükséges: a véleménynyilvánítás szabadságához és a tájékozódáshoz való jog gyakorlása céljából; a személyes adatok kezelését előíró, az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jog szerinti kötelezettség teljesítése, illetve közérdekből vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlása keretében végzett feladat végrehajtása céljából; a népegészség-ügy területét érintő, vagy archiválási, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból, közérdek alapján; vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez.

 

8.5 Az adatkezelés korlátozásához való jog

Az érintett kérésére a Finess Szolnok  Kft. korlátozza az adatkezelést, ha az alábbi feltételek valamelyike teljesül: 

  •                       az érintett vitatja a személyes adatok pontosságát, ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi, a személyes adatok pontosságának ellenőrzését;
  •                       az adatkezelés jogellenes, és az érintett ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását;
  •                       az adatkezelőnek már nincs szüksége a személyes adatokra adatkezelés céljából, de az érintett igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez; vagy
  •                       az érintett tiltakozott az adatkezelés ellen; ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy az adatkezelő jogos indokai elsőbbséget élveznek-e az érintett jogos indokaival szemben.

 

Ha az adatkezelés korlátozás alá esik, a személyes adatokat a tárolás kivételével csak az érintett hozzájárulásával, vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez, vagy más természetes vagy jogi személy jogainak védelme érdekében, vagy az Unió, illetve valamely tagállam fontos közérdekéből lehet kezelni.

8.6 Adathordozáshoz való jog

Az érintett jogosult arra, hogy a rá vonatkozó, általa az adatkezelő rendelkezésére bocsátott személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, és ezeket az adatokat egy másik adatkezelőnek továbbítsa.

 

8.7 Tiltakozás joga

Az érintett jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozzon személyes adatainak közérdekű vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlásának keretében végzett feladat végrehajtásához szükséges adatkezelés, vagy az adatkezelő vagy egy harmadik fél jogos érdekeinek érvényesítéséhez szükséges kezelése ellen, ideértve az említett rendelkezéseken alapuló profilalkotást is. Tiltakozás esetén az adatkezelő a személyes adatokat nem kezelheti tovább, kivéve, ha azt olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az érintett érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak.

 

8.8 Automatizált döntéshozatal egyedi ügyekben, beleértve a profilalkotást

Az érintett jogosult arra, hogy ne terjedjen ki rá az olyan, kizárólag automatizált adatkezelésen – ideértve a profilalkotást is – alapuló döntés hatálya, amely rá nézve joghatással járna vagy őt hasonlóképpen jelentős mértékben érintené.

 

8.9 Visszavonás joga

Az érintett jogosult arra, hogy hozzájárulását bármikor visszavonja.

 

8.10 Bírósághoz fordulás joga

Az érintett a jogainak megsértése esetén az adatkezelő ellen bírósághoz fordulhat. A bíróság az ügyben soron kívül jár el.

 

8.11 Adatvédelmi hatósági eljárás

Panasszal a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál lehet élni:

Név: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság

Székhely: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C.

Levelezési cím: 1530 Budapest, Pf.: 5.

Telefon: 0613911400

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Honlap: http://www.naih.hu

 

9 Egyéb rendelkezések

 

E tájékoztatóban fel nem sorolt adatkezelésekről az adat felvételekor adunk tájékoztatást.

Tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy a bíróság, az ügyész, a nyomozó hatóság, a szabálysértési hatóság, a közigazgatási hatóság, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, a Magyar Nemzeti Bank, illetőleg jogszabály felhatalmazása alapján más szervek tájékoztatás adása, adatok közlése, átadása, illetőleg iratok rendelkezésre bocsátása végett megkereshetik az adatkezelőt.

A Finess Szolnok  Kft. a hatóságok részére – amennyiben a hatóság a pontos célt és az adatok körét megjelölte – személyes adatot csak annyit és olyan mértékben ad ki, amely a megkeresés céljának megvalósításához elengedhetetlenül szükséges.

Kedves Látógatóink!

 

Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy tevékenységünk keretében 2011. május 25-től, már cégünknél is elérhetőek az "AkzoNobel International" festékei színkeverve is.

 

Állandó készletről az INTERSEAL 670HS, INTERTHANE 990, INTERTHANE 870 termékek RAL, RAL CLASSIC, NCS, PANTONE, BS (british standard), stb kb. 44.000 színekben. Komolyabb igény esetén az állandó keverésű termékek körét bármikor tudjuk bővíteni.

 

A további termékek színkeverten a gyárból szállítva, 10-12 munkanap alatt rendelhetők!

 

A színek keveréséhez Akzo-nál általánosan használt CROMASCAN keverő rendszer lesz segítségünkre.

 

 

Ezzel a keverő rendszerrel: poliuretán, epoxy, polixilokszán, stb. alapú alapozó és fedőfestéket, egyaránt tudunk majd színezni, RAL, RAL CLASSIC, NSC és PANTONE színekben is.

A gyártó színkeverési brossúrája.

Tisztelt Látogatóink!

Folyamatosan növekszik az International-PC festékekkel elvégzett munkák száma.

 

Ezek közül a teljesség igénye nélkül válogatnánk néhányat:

 

KVASSAY ZSILIP

 

Technológia: Ultramagas nyomású vizes tisztítás Wa2,5 minőségben, felület toleráns festés INTERSEAL 670HS ALU vastagbevonattal 400 mikrométer vastagságban.

 

 

Lukoil üzemanyag bázis tároló tetők:

 

Technológia: Kézi felület tisztítás ST3 minőségben, felület toleráns festés INTERSEAL 670HS ALU vastagbevonattal 250 mikrométer vastagságban. UV álló fedőfestés INTERTHANE 990 /RAL 9003/ fedőfestékkel 80 mikrométer vastagságban.

 

 

Liszt Ferenc repülőtér II terminál utasfolyosói:

 

Technológia: Ultramagas nyomású vizes tisztítás Wa2,5 minőségben, felület toleráns festés INTERSEAL 670HS ALU vastagbevonattal 150 mikrométer vastagságban. Közbenső festés INTERGARD 475HS bevonattal 150 mikrométer vastagságban. UV álló fedőfestés INTERTHANE 990 /RAL 9003/ fedőfestékkel 80 mikrométer vastagságban.

Előtte:

 

 

Közben:

 

A 2500 báros vizes mosó és végeredmény:

 

Tisztelt Látogató!

 

Szeretném Önöknek bemutatni, Magyarországon legismertebb termékeinket. /A termék nevekre kattintva. az oldal a webáruházunkba navigál, ahol regisztráció után láthatja a termékek árát, adatlapjait, esetleges engedélyeit./

 


   A ranglista első helyén egyértelműen az INTERSEAL 670HS aluporos alapozó vastagbevonat áll. Ebből a termékből a CROMASCAN keverő rendszer segítségével a teljes RAL színválaszték is előállítható. De most térjünk vissza az aluporos verzióra. Szerintem az INTERNATIONAL egyik legsokrétűbb termékéről beszélünk a következők miatt.

 

JAVASOLT FELHASZNÁLÁS:

 

- Szemcseszórt szénacél felületen az elemi alupor miatt, katódos korrózióvédelmet biztosít min. 125 mikrométer vastagságban.

 

- Kitűnően alkalmazható "DUPLEX" alapozóként is. Ez azt jelenti, hogy akár tüzi-, akár galvanikus horganyzott acél felületeken is kitűnően tapad.

 

- Ezenfelül nemesfém felületek tapadóalapozójaként is használható, alumínium, réz, vagy akár rozsdamentes, saválló acélokon is.

 

- Kitűnően használható megfelelő tapadóalapozóval ellátott beton felületek iparivíz, szennyvíz bevonataként is.

 

- Az egyik legkülönlegesebb felhasználási területe a terméknek az úgy nevezett "Felület toleráns" alkalmazás, ez azt jelenti, hogy ha egy felület bármely körülmény miatt nem szemcseszórható, csak magasnyomású vizes, vagy kézi előkészítés lehetséges, ilyen körülmények között is a termék megfelelő vastagságban magas korrózióvédelmi értékű védelmet nyújt a felületen.

 

A teljesség igénye nélkül az összes felhasználási területet nem szeretném felsorolni, de a fentieken kívül a termék még számtalan területen használható.

 


A sorban második az INTERCURE 200HS kétkomponensű, nagy szilárdanyag-tartalmú, alacsony VOC-jű, epoxi-bázisú cink-foszfát/vascsillámtartalmú alapozó , amely kiváló védelmet nyújt, emellett alacsony hőmérsékleten is térhálósodik és gyors átfesthetőséget biztosít.

 

JAVASOLT FELHASZNÁLÁS:

 

- Acélszerkezetek alapozójaként sokféle agresszív környezetben alkalmazható termék; tengeri környezet, vegyi- és petrolkémia üzemek, ipari épületek, papíripari gépek, erőművek és hidak. De ha csak hosszú élettartamú légköri terhelésnek kitett felület kezelésre van szükségünk akkor is kitűnően alkalmazhatjuk  alapozó és közbenső rétegként egy rétegben.

 


 A harmadik termékünk a kedvencek között az INTERZINC 22 szervetlen, magas cink tartalmú szilikát bevonat. Kétkomponensű, oldószeres, szervetlen, magas cinktartalmú, etil-szilikát bázisú alapozó, amely a száraz bevonatban súly szerint 85 % cinket tartalmaz. A termék megfelel az SSPC Paint 20. összetételre és teljesítményre vonatkozó követelményeinek. Rendelkezésre áll az ASTM D520, Type II szerinti cinkporos változatban is.

 

JAVASOLT FELHASZNÁLÁS:

 

Fém cink-tartalmú alapozó, nagy védőképességű rendszerek és fedőbevonatok részeként, használható karbantartásban és új hidak, tartályok, csővezetékek, tengeri szerkezetek és szerkezeti acélok gyártásánál. Kiváló korrózióvédelmet biztosít megfelelően előkészített acélfelületeken 540°C (1004°F) hőmérsékletig, megfelelő fedőfestéssel. Gyorsan száradó alapozó, így sokféle klimatikus környezetben használható.

 


A negyedik, de hangsúlyozom nem ranglista szerűen a legeladottabb festékeink közül az INTERLINE 975 élelmiszeripari bevonatunk.

 

Acéltartályok, ill. alapozott betonmedencék belső bevonására alkalmazható, megfelelő védelem biztosítására számos termék esetén. Ideértjük a nyers olajokat, a fehér olajokat, számos élelmiszeripari közeget és az ivóvizet 30C° üzemi hőmérséklet alatt.

 

 

Az INTERNATIONAL PROTECTIVE COATINGS termékköre több száz termékből áll, ezért itt a teljes választékot nem áll módunkban felsorolni, ezért kérjük Önöket keressenek bennünket emailben az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen, vagy hívják tanácsadónkat a +36306857291 mobiltelefon számon, vagy keresgéljenek a gyártó adatlap keresőjében.

 

IPARI FESTÉKEK

 

Szeretnénk Önöknek bemutatni partnerünket az INTERNATIONAL PROTECTIVE COATINGS-ot, melyhez weboldalukon megjelent "WHAT MAKES US DIFFERENT?" cikküket választottuk, címe "Mi különböztet meg bennünket?" /forrás: eredeti International fordítás/

 



Az International Protective Coatings, az AkzoNobel csoport, a világ legnagyobb festékbevonat szállítójának a része. Tehát mi különböztet meg bennünket más szállítóktól? Nos, a válasz az egyik amire büszkék vagyunk!

Mi minden tapasztalatunkkal és szakértelmünkkel ott vagyunk a világ bármely részén, innovatív termékeink, szolgáltatásaink és bevonataink révén, Önt kívánjuk, helyben kiszolgálni. Szerte a világon építünk ki kapcsolatokat, hogy védjük az embereket és eszközeiket, ami egyedivé teszi az Ön üzletét.

Globális ellátás, helyi szolgáltatás

Helyszínre szállítás. Műszaki szolgáltatás és támogatás. Hozzáadva az egyedülálló befektetésünket a termékek fejlesztésébe. Az eredmény a "World Wide Produkt Range", az egész világon elérhető termékválasztékunk. Az Ön szempontjából ezek a termékek az egész Földön bárhol rendelhetőek, tehát amikor Ön az International Protective Coatings termékeit írja elő, akkor Ön kiváló minőségű termékeket fog kapni, függetlenül a helyszíntől.

Egészség, biztonság és környezetvédelem

Az AkzoNobel csoport részeként, elköteleztük magunkat, a társadalmi és környezetvédelmi tevékenységünk fejlesztése mellett, amit kiemel a poziciónk a neves Dow Jones Fenntarthatósági Indexében is (Dow Jones Sustainability World Indexes, DJSI), a vegyipar egyik vezetői cégeként.

A termékeink műszaki (PDS, product datasheet,) és biztonsági (MSDS, Material Safety Datasheet,) adatlapjainak letölthetősége, a honlapunkon szereplő referenciák (Track Records,) és szakértői véleményeink is segítséget nyújtanak honlapunkon. Fontosnak tartjuk, hogy megosszuk Önökkel eddigi tapasztalatainkat, hogy segítséget nyújthassunk projektjeik megvalósításához, a világ bármely részén."